Reuma

Autoimmun betegség a reumás ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis), amely többnyire a fiatal felnőttkorban, vagyis a 25-40 éveseknél jelentkezik. Ismeretlen eredetű betegség, hátterében az immunrendszer zavara áll. Jellemző rá a periodikusság: időnként megnyugvó, javuló, majd ismét fellángoló, rosszabbodó, krónikus lefolyású gyulladás. Először a kéz és láb kisízületeit támadja meg: a kézujjak utolsó perceinek duzzanatával, fájdalmas merevségével kezdődik.


Az ízületek és az ízületeket körülvevő szövetek duzzadtak, fájdalmasak, vizenyősek lesznek, rajtuk erős bőrpír látható. Az ízület mozgása korlátozottá válik, különösen pihenést követően, jellemző a reggeli merevség. A betegség idültté válásával az ízület belhártyája megvastagszik, az ízületi felszínek roncsolódnak, ami az ízületi tok és az azt körülvevő kötőszövetes rendszer mozgáskorlátozottságát eredményezi, az ízületek, ujjak deformálódnak: behajlított állapotuk rögzül. Megállapítható a reumás ízületi gyulladás diagnózisa, ha a következő tünetek közül legalább négy jelen van: a reggelenként több mint egy órán keresztül fennálló ízületi merevség, legalább három ízületi terület érintettsége, a kis ízületek gyulladása, mindkét oldalon azonos régió érintettsége, a bőrben megfigyelhető reumás csomók, vérből az ún. reuma faktor kimutathatósága és a röntgenvizsgálat során észlelhető elváltozások.

A betegség legkorábbi szakaszában meghatározó az ízületi gyulladás, a korai – középső szakaszban jellemző a mozgási nehezítettség, a mozgáskorlátozottság, az izomsorvadás, illetve a lágyrészek elváltozása; a csomó, az ín- és ínhüvely-gyulladás. A középső szakasz vége felé már dominál az ízületpusztulás – ilyenkor porc- és csontpusztulás, előrehaladott állapotú ízületi deformitás, izomsorvadás és lágyrész-elváltozás is jelentkezik.
A késői szakaszban a deformitások a meghatározók, a porcos-csontos összenövések miatt ágyhoz, kerekesszékhez kötött a beteg.
A reumás ízületi gyulladás kezelésében a gyógyszerek (a folyamatot fékező bázis- és a tüneti terápia) mellett szükség lehet sebészeti megoldásokra is, és nagy szerepe van a fizioterápiának, a gyógytornának is.

Melyek a leggyakoribb mozgás-szervi betegségek?

A különféle izületi gyulladásos betegek megközelítőleg felét a rheumatoid arthritisben szenvedők teszik ki. A betegség előfordulása a világ különböző részein 0,2-5,3% között változik. Magyarországon ez az érték átlagosan 0,8%, amely a felnőtt lakosság 1%-át jelenti, azaz mint egy 100 000 ember sorsát határozza meg. Jelentőségét jól mutatja, hogy a betegek 60%-a 10 éven belül rokkanttá válik, a betegek általános élettartama 10 évvel megrövidül.

Melyek a reumatoid arthritis legjellemzőbb tünetei?

A rheumatoid arthritis legjellemzőbb tünetei a kis izületeket érintő, szimmetrikus (mindkét oldali) izületi gyulladás (poliartritis). Nem ritka sajnos, hogy akár minden olyan izület, amely jelentős mennyiségi izületi folyadékot termel, érintett lehet. A betegség legfontosabb ismérve, hogy az izületek belső tokja (szinoviális hártya) egyre súlyosabb mértékben leépülésnek indul. A leépülést szinoviális burjánzás kompenzálja, amely következtében úgynevezett pannus alakul ki, mely a porc károsodásához, és az izület destrukciójához vezet.

Mely izületeket érinti a reumatoid arthritis?

Leggyakrabban a kezek kisizületeit, a csukló-, a térd- és a bokaizületek érintettek. Sajnos nincs olyan szinoviális izület, melyet ne érinthetne ez a rettenetes kór.

Miért alakul ki ez a betegség?

A kaukázusi rasszban számos genetikai hajlamosító tényező található (pl.: HLA DR4 antigén). Mint minden MHC- II antigén, ez az antigén is rendkívül változékony, azonban kimutatható egy úgynevezett “shared epitope”, melynek hordozása jelentősen nagyobb kockázatot jelez. A folyamat végén olyan enzimek aktiválódnak, amelyek súlyos porcszövet károsodást okoznak.

Milyen egyéb tüneteket várhatunk?

A betegségre jellemző lehet a lágyrészek érintettsége is, mely leginkább reggeli kézmerevségben nyilvánul meg. A bőr érintettségét az esetek mintegy 20%-ában reumás csomók jelzik. Ha reumás csomók is észlelhetők, gyakoribban alakulnakki belső szervi elváltozások, például a szívburokgyulladás (pericarditis), tüdőgyulladás (interstitialis pneumonitis).

Az aktív betegség jellemzően vérszegénységgel jár. A szérum vas szintje alacsony, de ez vaskészítmények adásával nem korrigálható, legfeljebb erythropotein adásával.

Comments are closed.


www.GyógynövényKirály.hu
Gyógynövények ismertetője, tanácsadás betegségek szerint,
egyedülálló gyógynövény készímtények, koncentrátumok, krémek...
Próbáld ki INGYENES színtesztünket MOST >>